Pedelec vagy E-bike?

Gyakran összekeverik a pedelec kerékpárokat az elektromos kerékpárokkal. Bár mindkettő esetében elektromotorral felszerelt kerékpárról beszélünk, mégis van pár lényeges különbség:

– Az E-bike-nál (tehát az elektromos kerékpároknál) egy „gázkar”, illetve a markolat elfordításával lehetett mozgásba hozni a szerkezetet. Tehát tekerni és „motorozni” egymástól függetlenül is lehet, míg a pedelecnél nem lehet pedálozás nélkül aktiválni az elektromos rendszert.

–  Az E-bike-ok rendszám és engedély kötelesek (bár ezt hazánkban nem nagyon tartják be), míg a pedelec-ek használatához semmilyen engedély nem szükséges, hiszen kerékpár kategóriába tartoznak.

– Az E-bike-okra nincs Uniós támogatás, míg az egészségre gyakorolt kedvező hatásai miatt nyugaton az egészségbiztosítók támogatják a pedelec kerékpárok elterjedését. Reméljük, ez hamarosan nálunk is így lesz…

– Az E-bike-ok mehetnek 25 km/h feletti sebességgel is, míg  egy pedelec hivatalosan nem haladhatja meg ezt a sebességet, illetve felette a rásegítés már nem dolgozhat.

-Hazánkban 250W-tól már segédmotoros kerékpárnak számít a kerékpár is, és rendszám ugyan nem, de biztosítás kötelező hozzá, és vagy Sm, vagy B-s jogosítvány is.

“Pedelec vagy E-bike?” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. A ma hatályos szabályok szerint a 300W (névleges) teljesítményt meg nem haladó elektromotorral hajtott E-bike kerékpárnak számít, így sem rendszám sem egyéb engedély nem szükséges a használatához. A közlekedésben a kerékpárra vonatkozó szabályok szerint használható.

    A 300W felettiek már segédmotoros kerékpárnak minősülnek, tehát rendszám azokra sem kell, de kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást már kell rájuk kötni.

  2. Kicsit utána néztem és a 300W az inkább 250W lesz az EU jogszabály értelmében, amely ránk is vonatkozik és amely erősebb a nemzeti jogszabálynál (ahol még helytelenül 300W-ról rendelkeznek) a max rásegítés sebessége pedig 25 km/ó. (EU directive 2002/24/EC)

    Tehát a 300W-os járművek már segédmotoros kerékpárnak számítanak, melyhez már kell jogosítvány.

  3. Sziasztok!
    A törvényalkotóknak nevezett hazai valamint EU-s okostojások egyik fő ismérve, hogy olyasmikről döntenek, amihez sík-hülyék!
    A feleségemnek 2 db e-bike-ja van. Az egyik közlekedésre való, a másik munkára (újságkihordás).
    Az elsőnek 180W-os a motorja, és 25 Km/h-val tud menni pedálhasználat nélkül.
    A másik 350W-os, de csak 20 Km/h-ra képes. Az első önerőből csak nehezen tud mozgásba lendülni, tehát ha azzal újságozna (indul-20-50m megtesz- megáll) rég leégett volna a motorja. A másik, a lassabb azért jóval erősebb, mert erre a feladatra lett kitalálva.
    Tehát a 25 Km/h-ás limit rendben van, de a 250W-os korlát marhaság. Több országban bevezették már bizonyos területeken a postások számára az e-bike-ot. Bár pontos adatokkal nem rendelkezem, de valószínűleg meghaladják a 250W-os teljesítményt. Gondoljátok, hogy kirúgták az összes olyan postásnénit, akinek nem volt jogsija?

  4. Szerencsére ma már a jobb minőségű pedelec kerékpárok 250W teljesítmény mellett is nagyon komoly rásegítést tudnak megvalósítani, erősek és könnyedén mehetünk velük 25 km/h-val. Ez a 250W teljesítmény egyébként egy kalkulált szám, ugyanis a motor nem ugyanakkora teljesítményt ad le folyamatosan, így egy elvileg 250W-os motor csúcsban könnyedén leadhat 350W teljesítményt. Ezért van az is, hogy papíron ugyanolyan erősnek látott motorok a használatban nagyon eltérő rásegítést produkálnak, úgyhogy mindenképpen érdemes vásárlás előtt próbát tenni! Ha esetleg pont ugyanolyan modell nincs a kereskedőnél, akkor is legalább egy olyannal, amiben ugyanaz a rásegítő rendszer van beszerelve. Megjegyzem különböző gyártóknál is például ugyanaz a Bosch motor eltérő érzetű működést fog mutatni, ugyanis a szoftveres rész nagyban befolyásolja a működést, ebbe pedig a kerékpár gyártójának a kérése is belejátszik. Van aki erősebb, dinamikusabb működést kér, van aki pedig nyugodtabbat vagy nagyobb hatótávot. Ezt programozással is meg tudják valósítani ugyanabból a motorból. A prospektus számok csak kiindulási alapnak jók, érdemes hozzáértő kereskedőtől tanácsot kérni a felhasználási módnak és az igényeknek leginkább megfelelő modellek megtalálását illetően, majd kipróbálni ezeket. A megfelelő bolt kiválasztása is lényeges! Nagyon fontos ellenőrizni, hogy van-e az adott boltban szerelő, van-e megfelelően felszerelt műhelyük, láthatóan rendelkeznek-e megfelelő tapasztalattal a szervizelésben (mind az elektromos rásegítésre vonatkozóan, mind a kerékpár egyéb alkatrészeire vonatkozóan), ugyanis egy elektromos kerékpárnál fokozottan fontosak ezek! Ha máshová viszik szereltetni, beállítani a bringákat, akkor azt a boltot el kell felejteni! Sokéves tapasztalattal és szerviz háttérrel jelenleg sajnos még csak egyetlen bolt rendelkezik Magyarországon, az http://www.ambringa.hu.

  5. Szia, természetesen rakhatsz spd-t pedelecre, ennek semmi akadálya sincs. A legjobb a vegyes rendszerű, amikor a pedál egyik oldala spd, a másik taposó, így bármilyen cipővel jól használható az elektromos kerékpárod.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.