Hogyan tegyük könnyebbé a városi közlekedést?

Az alábbi videón egy “Suntour” pedelec rendszert láthattok működés közben. Azonben ilyen nem létezik, ez valójában egy demó gép, melybe Panasonic meghajtás került, mely nyomatékszenzor közbeiktatása mellett a hajtóművet hajtja. A bringa érdekessége, hogy az első agy nem szabvány szélességű, ezért spéci villát igényel. Természetesen a Suntour gyárt hozzá méretezett trekking teleszkópot. A kijelzőben egy fényérzékelő is helyet kapott, így alagútban haladáskor, illetve sötétedés után automatikusan felkapcsol, sőt a lámpákat is felkapcsolja, melyek rendhagyó módon az elektromos rendszerből kapják az áramellátást. Sajnos ez a legtöbb pedeleces bringánál még nem bevett szokás, pedig az ötlet adja magát. Érdemes megfigyelni milyen könnyedén lehet akár egy meredekebb emelkedőn is feltekerni az elektromos rásegítés segítségével! Nagyjából ugyanilyen szisztéma alapján működnek a Gepida pedeleces bringák is, azonban ott Yamaha meghajtással szerelik a bringákat.

Még a környezetvédelmi miniszter is pedelecet hajt!

A miniszter úr méltatja a pedeleces bringát
A miniszter úr méltatja a pedeleces bringát

A III.Port.hu-Bringaexpo-n óriási sikert aratott a Pedelec Road Show, mely a Go Pedelec kampány első állomásaként itt került megrendezésre. A szakmai nap sajtótájékoztatóval indult,  fővédnöke Szabó Imre környezetvédelmi miniszter volt. Először a pedelec ismertetésére került sor, majd ezt követte a teszt. Itt több, mint tíz féle bringát próbálhattak ki a résztvevők, melyek természetesen elektromos rásegítéssel voltak ellátva.

A Bringahíradó főszerkesztője maximális sebességgel kanyarodik.
A Bringahíradó főszerkesztője maximális sebességgel kanyarodik.

Mindenki, széles mosollyal az arcán keringett a felépített tesztpályán, ahol a miniszter úr is jó pár kört tett meg, először egy Gepida nyergében, majd a gyönyörű GoCycle következett.

Nézzétek a mosolyt :) Ilyen egy pedelec.
Nézzétek a mosolyt 🙂 Ilyen egy pedelec.

A magyar sajtó képviselői is rávetették magukat a pedeleces bringákra, és a sok felnőtt ember arcáról az a gyermeki öröm volt leolvasható, mint amikor először ül valaki a körhintán! Ezek után, és közben rengeteg interjút kellett adnom a különböző tv, és rádió orgánumoknak, újságoknak. Remélem minden tőlem telhetőt megtettem, hogy egyre népszerűbb legyen ez a kerékpározási forma. Minden esetre rengeteg weboldalon már egy-két nappal később fent voltak a témával kapcsolatos hírek.

Remélem nem csak politikai fogás volt a miniszter úr megjelenése a pedelec road shown, hanem a közeljövőben a mindenkori kormány is támogatni fogja a belvárosi autós ingázást kiváltó elektromos bringákat. Jelenleg Ausztriában, ha pedeleces kerékpárt vásárolsz, és a számláját beviszed a helyi önkormányzat illetékes osztályára, akkor 400 EUR-t visszakapsz az árából. Ezzel támogatják a környezetszennyezés csökkentését, és az egészséges mozgás TB kiadásokra gyakorolt jótékony hatását. Ezt én is csak támogatni tudom!

Az alábbiakban megtalálhatod az online sajtóban megjelent írások linkjeit:

http://divany.hu/Zold/uj-zoeld-bicikli-ha-nem-hajtod-felborulsz
http://www.orientpress.hu/portal.php?ReszletesHir=1&HirID=60261&ajanlo=RSS
http://varos.blogter.hu/401695/azert_ilyet_sem_lathatsz_mindig
http://bringahirado.hu/cikk-bringa-a_magyar_tour_gyoztes_akcioban_az_expon-32939

http://bekesmegye.hir6.hu/cikk/39975/100305_elektromos_biciklire_pattant_a_kornyezetvedelmi_miniszter

Thommey

Gocycle, a legszebb pedelec…

Milyen a Gocycle?Gocycle_RightSide

  • Kicsire összecsukható, hiszen minden hely számít.
  • Van lengéscsillapítása, hogy kényelmesen gördüljön rossz minőségű utakon is.
  • Gyönyörű, hogy tükrözze tulajdonosa igényességét.
  • Elektromos rásegítéssel ellátott, hogy még a dombos városokban se jelentsen gondot a közlekedés.
  • Könnyű, hogy egyszerűen lehessen mozgatni.
  • És persze legyen megbízható, hiszen ki akar hibákkal bajlódni…

Mindez együtt kevés kerékpárban valósul sajnos meg. Richard Thorpe, a Forma I-es MacLaren csapatának korábbi tervezője azonban nem riadt meg a kihívástól, és megalkotta a Gocycle-t, mely a legmodernebb technológiák felhasználásával minden fenti követelménynek megfelel. Nem véletlenül nyert aranyérmet a legnagyobb európai kerékpáros kiállításon, az Eurobike-on pár hónapja!

Gocycle_PitstopWheelA Gocycle természetesen kiváló arra is, hogy amikor tulajdonosa éppen nem a szabadságát tölti, ne kelljen a dugóban araszolnia, hiszen az agymotor segítségével akár öltönyben is izzadás nélkül érkezhet be az irodába úgy, hogy a bringáját látva senki sem fog csodálkozni azon, hogy a főnök miért nem autóval jött…Gocycle_Motor