Bionx elektromos rásegítő rendszer újdonságai 2014-ben

Smart elektromos kerékpár Bionx rendszerrel
Smart elektromos kerékpár Bionx rendszerrel

Piaci helyzetkép

Az elektromos kerékpárok rásegítő rendszerei folyamatos fejlődésben vannak. Évről-évre ki kell hozni valamit azoknak, akik a legjobbak akarnak maradni. Még az olyan elismert gyártóknak is, mint a kanadai Bionx. Ők prémium minőségű, hátsó kerékbe szerelhető, visszatöltésre is képes, rendkívül kifinomultan működő, teljesen hangtalan elektromos rásegítő rendszereket gyártanak már évtizedek óta, ezzel piacvezetőnek számítanak kategóriájukban.

Bár az utóbbi években egyre erősebb a verseny, újabb és újabb nagy nevek szállnak be a versenybe (például Shimano, Bosch, Continental, AEG), a Bionx-nek továbbra is az egyik legnagyobb gondja, hogy nem tud annyit gyártani, amekkora igény van a termékeire…
Ebben persze nagy szerepe van annak is, hogy a népszerű Smart autómárka (Mercedes cégcsoport) az elektromos kerékpárok piacára is belépett és futurisztikus pedelec bringájához a Bionx motorját választotta. Ez rögtön évi 15 ezer darabos kapacitás lekötését eredményezte a már eddig is szűkös keretből.

Bionx fejlesztések

A Bionx azonban nem ül a babérjain, hiszen az európai piacon a helyi gyártók komoly lobbi tevékenységet folytatva igyekeznek az európai kerékpár gyártóknál piacot szerezni. Egy német kerékpár gyártó például nagy örömmel kedvez az olyan német motor gyártóknak, mint például a Bosch. A kínálat tehát egyre növekszik, egyre nehezebb ezen a fejlődő piacon megtartani a pozíciókat. Ahhoz tehát, hogy hosszú távon is sikeresek maradjanak, olyan előnyöket kell felmutatniuk, melyek a vásárlóknak fontosak, és más gyártók nem tudnak felmutatni.
A Bionx is látja ezt, nyilván ezért is jött ki a korábbi sorozatának továbbfejlesztett verziója (P-series) mellett egy teljesen új sorozattal (D-series), melyben nagyon érdekes új koncepciót érlelt termékké.

Mindkét elektromos rásegítő rendszer sorozat hátsó kerékbe épített motorokra épül, azonban lényeges eltérések vannak a kettő között. Míg a P sorozat természetes folytatása az eddig is méltán híres Bionx termékeknek, addig a D sorozat újragondolása mindennek.

A két új Bionx rendszer újdonságai

BionX--2014--EU--P-250-DX 1P-series:
1, Új, kazettás rendszerű motor, mely a legmodernebb váltórendszerekkel is kompatibilis.
2, Bionx DSM, azaz Deep Sleep Mode, mely hosszabb töltés nélküli időszakot biztosít azoknak, akik nem akarnak télen bajlódni az akku időszakos újratöltésével. Enélkül legalább 3 havonta tölteni kell az akkumulátort, egyébként károsodhat! (Erre érdemes odafigyelni minden pedelec tulajdonosnak!)
3, Finomítottak a motor állórészén is a még jobb teljesítmény érdekében.

Bionx D széria: az új koncepciójú elektromos rásegítő rendszer
Bionx D széria: az új koncepciójú elektromos rásegítő rendszer

D-series:
Ahogy említettük, ez egy teljesen új koncepció. Vékonyabb, de nagyobb átmérőjű motortest, mely független a kerék fűzésétől. Ennek a konstrukciónak több előnye is van:

  • ITS – Increased Tangential Speed : A nagyobb átmérő miatt a mágneses alkatrészek kerületi sebessége is megnő, így a motor hatásfoka még kedvezőbb;
  • MCR – Magnetic Component Reduction: A nagyobb átmérő következtében nagyobb nyomaték érhető el a motor tömegének csökkentése mellett. Az ITS-nek és az MCR-nek köszönhetően 250% teljesítmény növekedés valósítható meg!
  • NSC – Non Structural Cover: A független motorház konstrukció miatt a motorház vastagsága és tömege is  csökken!
  • STC – Spoke To Center: A küllők a motorház helyett közvetlenül az agyhoz kapcsolódnak, így a nagyobb hosszuk miatt vertikális irányban megnövekszik a kerék rugalmassága. Ezáltal nagyobb a komfort, jobb a tapadás és a nyomaték átadás, ami főleg a sport orientált felhasználóknak hasznos.

A D-szériás motorok csúcs nyomatéka 50 Nm, de még fontosabb, hogy a normál nyomatéka is megemelkedik 25 Nm-re! Ez a sportos bringázást kedvelők számára különösen előnyös, hiszen a legdurvább emelkedőkön, a legkritikusabb esetekben (pl extra kicsi sebesség) sem fogy el alóluk a nyomaték.

Van azonban egy rossz hír is. A D szériás Bionx termékek 2014-től először csak a Wheeler kerékpárokba szerelve lesznek rendelhetőek. utólagos átépítésre alkalmas szettekben nem. Bár ígérik, hogy 2014 vége felé már elérhető lesz utólagos elektromos rásegítő rendszerként is.

Már csak az a kérdés maradt hátra, hogy melyik rendszer kinek való, melyiket válasszuk?

Erre nehéz válaszolni, hiszen a D szériát még nem volt alkalmunk kipróbálni, de remélhetőleg ennek is el fog jönni az ideje. Addig is érdemes elolvasni a forgalmazónak a Bionx újdonságait bemutató blog bejegyzését, melyből ezt is megtudhatjuk, valamint az új prospektust is megtekinthetjük. (Kattints a linkre!)

Készítettek Bionx termékek előnyeit bemutató videókat is, mely a gyári videók magyar nyelvű feliratos verziói. Ebből itt a részletesebb verzió:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.